
KEXX
Csütörtökön, a 0. napon érkeztek a meghívott riderek, elfoglalták szállásaikat és belevágtak abba az éjszakába, ami másnap igencsak megnehezítette a versenyzést. A party sátorban a Robotrock szórakoztatta a közönséget ahol a Kaposi Dávidot alig lehetett kitessékelni a taposókordon mögül, mert nem akarta elhinni, hogy mekkora buli van. A Terasz partyn pedig, Ajkay Ádám BMX-es kollega szórakoztatta az elektronikus zene kedvelőit.
Másnap, pénteken 3 órahossznyi keresgélés és szervezkedés után minden versenyző összekaparta magát az előző napi partyfergetegből és kezdetét vették a selejtezők. Az időjárás kifogástalan volt az egész hétvége folyamán így ez nem hátráltatta a verseny lebonyolítását. A helyi skatepark egy teljesen új borítással és két új elemmel várta a sportolókat. (az uccsó csavar szerda este lett behúzva). A pénteki selejtezők után ismét a party került előtérbe. A nagyszínpadon a Hősök, az Irie Maffia, The Idoru, Busa Pista, dj Madd és jó pár fellépő mulatatta a közönséget.
A második napon már teljesen kiütve vánszorogtak a skateparkba a versenyzők a másnaposságtól, de a pályán annál kimagaslóbb teljesítménnyel szórakoztatták a 400 fős közönséget! A gördeszka döntőben Bachman Márk, Ivánka Levi, Macsu Feri, Fehér Attila, Kiss Tamás versengtek, de KisT benihana-it nem lehetett überelni. A profi BMX kategória látványosabbnak ígérkezett, de a legnagyobb csatát Ajkay Ádám és Szabó Koni vívta egymás ellen, de Ajkay Ádám szaltóit jobbnak ítélte a zsűri, mint Koni dupla vápé transferjét. Összességében egy hibátlan versenyhétvége volt zenével, jó idővel, csajokkal, hideg sörrel, babgulyással 3000 emberrel.
Eredmények
Amatőr gördeszka
- Nagy András
- Béres Robin
- Bertóthy Zoltán
Profi deszka
- Bachman Márk
- Fehér Attila
- Macsu Ferenc
