Mátét - még ha nem is tudtok róla - mindnyájan ismeritek. Sokan talán már személyesen is találkoztatok vele valamelyik DeszkásPikniken. A DP szervezése mellett ő a 7Réteg kiadványok társszerzője is, így olyan arcokkal tartja a kapcsolatot, mint Arto Saari, Pontus Alv, Javier Mendizabal, vagy Ed Templeton. Mindezek tetejébe az Offline Magazin gördeszkás rovatának főszerkesztői székéből olyan rálátása van a magyar gördeszkázásra, mint senki másnak. Biztosak lehettek abban, hogy ha ő nem lenne, akkor a magyar gördeszkázás közel sem tartana ott, ahol.

Mikor és hogyan ismerkedtél meg a gördeszkázással?

Szerintem olyan tíz éves koromban 1987 körül kaptam az első deszkám, bár akkor sajnos még nem lehetett itthon a mai értelemben vett gördeszkákat kapni. Határozottan emlékszem, hogy húsvétra kaptam az elsőt, egy szappanfékes rikító zöld kerekű Unikornis márkájú hal deszkát. A kezdetekben nem is mertünk ráállni, csak ültünk rajta és leejtőztünk. Öcsém kitalálta, hogy úgy kell vele menni, hogy az egyik térdeddel rátérdelsz a deszkára, a másik pedig félig lelógva fékezel. Ez azért maradt meg ennyire, mert az első leejtőzésnél a karácsonyra kapott ünneplő nadrágját rögtön ki is szakította.

Egy kis idő után a veszprémi Szokoli Péter barátomat láttuk, ahogyan felhuppan egy padkára, ez pedig nagyon megtetszett, nézni is óriási élmény volt. Aztán jött egy kis szünet, a korosztályomhoz hasonlóan kvarcjátékot akartam meg bmxet, majd metálosok lettünk, majd ehhez képest egészen későn, 95-ben lett először normális deszkám. Ez úgy történt, hogy Süveg Áron barátomon keresztül - akivel aztán a Boarder Magazinnál is együtt dolgoztunk - a Henkótól vettem az első igazi gördeszkámat, ami egy Stereo Chris Pastras lap volt, nagyon széles függőkre szerelve, amikből a házmester bácsival le is vágattam egy kis darabot. Ami érdekes lehet ebben az egészben, hogy mi nagyon elszeparálva deszkáztunk a Fillér Utcai Általános Iskola pályáján. Régen ott nagy deszkás élet volt, nem is nagyon mászkáltunk máshova, mi elkülönülve a többi fővárosi gördeszkástól, ott ragadtunk és versenyekre jártunk csak.

Változott valamiben a gördeszkázáshoz való hozzáállásod? Ma is aktív vagy még?

Én sosem voltam jó deszkás, mert gyáva vagyok, de imádok hajtani. A múltkor áthajtottam egyik ismerősömhöz és elmondhatatlanul jó volt az a két-három perc, pedig csak olliezgattam és manuálozgattam. Ez tényleg leírhatatlan, ez az ember zsigereiben van. Én soha nem is értettem azokat a srácokat, akik régen nagyon jó deszkások voltak, mint például a Pető Peti, aki szponzorált is volt, hogy ezt hogyan lehet elhagyni.

Nem tartom magam aktív deszkásnak, egyrészt a már említett gyávaság miatt, nagyon sokszor hosszú ideig sérült is voltam, másrészt nagyon sok minden mást csinálok emellett, de szerintem nem is ez a fontos, hogy ki mennyire aktív, hanem az hogy az ember szeressen gördeszkázni, innentől kezdve más nem is számít.

Kikre néztél fel régebben?

Mivel Henkótól vettem az első gördeszkámat, egyértelműen ő volt az Isten. Nem csak azért, mert Henkó jól deszkázott és versenyzett, hanem vannak ezek a tipikus jelenségek, mint Zsombi, Azucki Laci, akiknek mindig mindenkihez van egy jó szava. Nem az van, hogy arcoskodnak, egyedül deszkáznak, mint mondjuk Katz Dávid, aki nem hajlandó másokkal deszkázni. Nem. Vannak ezek a srácok, akik mindenkivel jófejek, köszönnek, persze, ha rossz napjuk van ők sem mindig, de én ezeket a formákat kedveltem mindig is. Szóval Henkó volt az első ilyen idolunk, akivel szórakozóhelyeken, a versenyeken, náluk, házibulikban, meg mindenhol mindig történt valami. Henkó már 98-ban olyan sztorikkal jött, amiket nem hittünk el. Pont most lett Offline Ikon, de sajnos kihagytam egy vele kapcsolatos emlékezetes sztorit, amit most akkor elmesélnék: még a 90-es évek közepén Süveg Áronnal, a Henkóval, meg talán még valakivel mentünk le a Batthyány térnél az aluljáróba és ahogy leértünk vagy 40 skinheaddel találtuk magunkat szembe. Mi Áronnal szétszéledtünk, de Henkó ott maradt, majd fél óra múlva visszamentünk és csak annyit láttunk, hogy beszélget velük a skinhead vezér pedig a deszkáját próbálgatja. Annyira jó dumás és annyira elfogadható arc volt, hogy lespanolt a skinheadekkel. Hát ezért is lett ő az első példaképem.

Rajta kívül még egyébként a VSZM-es időkben mindig szurkoltunk annak, aki meg tudta fogni a Giczi Dávidot, akkoriban nagyon szorítottunk Pető Petinek és Pimpának, őket szerettük nagyon, mert sikerült megszorongatniuk Vuszit. A külföldiek közül Mike Vallely és a boneless variáció voltak a kedvenceink, mindig lassítgattuk a videóit, de rajta kívül ott van még Ed Templeton is, őt úgy kedveltem meg, hogy akkoriban még nem is tudtam hogy rajzol, egyszerűen csak bejött a kívülállósága, furcsa volt. Aztán a kultikus Plan B-s videó része miatt Jeremy Wrayt is kedveltem.

Az Offlineon keresztül szinte teljes mértékben átlátod a magyar gördeszkázást, ismered a kulisszatitkokat, tudod, hogy mi megy a háttérben, sőt egyengeted is a magyar gördeszkázás jövőjét, hogyan kerültél bele ebbe a szerepbe?

Ez egy nagyon egyszerű történet. Először Áronnal együtt csináltuk a Boarder Magazint (98-2002-ig) és a Shaolin Skateshopot. Ez a kettő azért elválaszthatatlan és összefüggő, mert a Boarderben rengeteg hirdető csak cuccokat adott a hirdetésekért cserébe, amivel Áron nem tudott mit kezdeni. Idővel szerzett egy partnert, aki anyagi támogatást adott, így Áron adta a cuccokat, a társa pénzt rakott bele és ebből lett a skateshop. A probléma, szokás szerint a pénzügyeknél kezdődött és végül a Shaolin és a Boarder egymást döntötte be, majd Áron partnere kiszállt és vitte a bolt készletének egy részét, aztán megcsinálta a Skate Servicet. Közben a Boarder Magazin meghalt, én pedig átmentem a Skate Serviceba a Shaolin helyett, viszont ebben nagyon nem volt pénz. Gorse Roland vitt be engem az Offline akkori főszerkesztőjéhez, majd beajánlott neki, mint a Boarder egykori szerkesztőjét.

Előtted volt deszkás rovat az Offlineban?

Igen volt, de volt olyan, hogy az egyetlen magyar deszkás az újságban Kosnás Lóri volt egy Skate Service hirdetésen. Aztán felvetettem az Offlinenak, hogy úgy lehetne egy kicsit felpörgetni a deszkás rovatot, hogy, ha magyarokról írunk. Először a Lórival csináltuk ketten, de neki nagyon hamar elege lett abból, hogy a munkánk irányába a főszerkesztő túl sok tiszteletet nem tanúsított. Vittünk be diákat, rajzokat, amik aztán el is tűntek. Lényeg a lényeg, hogy így kerültem az Offlinehoz.

Egyébként te hivatalosan is újságíró vagy, vagy csak belecsöppentél ebbe a munkakörbe?

Nagyon későn érő típus vagyok. A Boardert úgy kezdtük csinálni, hogy nem volt semmi képesítésünk. Úgy írtunk, hogy amit láttunk begépeltük, jól megfogalmaztuk és úgy gondoltuk, hogy úgy jó lesz. Egyébként így tíz év távlatából visszanézve, nem is sikerült olyan rosszul. Aztán egyszercsak kitaláltam, hogy ezzel kellene foglalkoznom. Én érettségi után nem tanultam tovább, próbálkoztam felvételivel történelem szakra, de nem vettek fel, ezért elkezdtem dolgozni, de akkor megéreztem a pénz nyújtotta szabadságot, tudtam venni cuccokat, tudtam utazni, ami az egyik legnagyobb függőség szerintem a világon. Emiatt pedig inkább a munkát választottam. Aztán 2004-ben kinyitottam a Nemzeti Sportot, majd megláttam, hogy "Komlósi Oktatási Stúdió - Legyél te is sportriporter". Belegondoltam, hogy nagyon szeretem a focit, szeretek írni, olyan tanárok tanítottak ott, mint a Hajdú B. István, így hát úgy gondoltam megpróbálkozom vele. Apukám, aki színész és jobban belelát a médiába kicsit utánajárt nekem, megkérdezte, hogy ez jó befektetés-e - mert fizetős suliról volt szó - és azt a választ kapta, hogy a kategóriájában ez a legjobb. Elmentem és szereztem egy OKJ-s papírt, ami nem is a papír miatt fontos, hanem azért mert csomó szakmai apróságot megtanultam, amit nem tudtam volna magamtól. Egyébként az a tanácsom, hogy érettségi után senki se kezdjen bele egy ilyenbe, csakis azután miután tudja, hogy mit akar, mert ha nincs terved, akkor ezek az OKJ-s sulik tingli-tanglik lesznek, tök mindegy milyen eredménnyel, de összeszeded a jegyeket, hiszen megbuktatni úgy sem fognak, mert fizetsz. Tudni kell, mit akarsz kivenni belőle, mert különben pénzkidobás az egész. Szóval igen, újságíró vagyok.

A gördeszkázás és az újságírás mellett mivel foglalkozol?

A gördeszkás dolgok között van ugye a 7Réteg, a DeszkásPiknik és az Offline, ebből az egyedüli pénzhozó dolog az Offline, bár remélem, hogy emiatt nem harapják le a főnökeim a fejemet, de ez igazából csak zsebpénz, maximum kajapénz, de talán még az sem. Igazából mindenki láthatja, hogy negyedévente van 20 oldal az Offline deszkás rovatában, így nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ebből nem lehet megélni. Ezen kívül egy könyvesboltban dolgozom, 'hál Istennek nem egy tucat könyvesboltban, hanem azt gondolom, hogy valamilyen szinten prémiumban. A készletünk fele angol-német-francia, kifejezetten csak társadalomtudományokkal foglalkozunk, tehát ponyvát, szemetet nem árulunk. Válogatott a törzsközönségünk is, de nem utolsó sorban a legfontosabb, hogy az előbb felsorolt dolgokat tudom mellette csinálni.

Térjünk át egy kicsit a magyar gördeszkázás helyzetére. Hová tart szerinted a magyar gördeszkázás?

Fingom sincs! Azt is megmondom hogy miért, én láttam már két embert, akinek lehetne, ha nem is pro modellje, de neves európai csapatok tagjai lehettek volna, de ha úgy érted ezt a kérdést, hogy "lesz-e olyan aki?" akkor igazából azt kell, hogy mondjam hogy gőzöm sincs.

Akkor inkább úgy kérdezem, hogy miért nincs egy Madarsunk, akinek ugyanúgy nem volt lehetősége, de mégis a világ élvonalában kötött ki?

Azért nem könnyű erre válaszolni, mert láttam nagyjából ’95 óta azt, hogy mi van ebben, mi nincs, mi lehetne belőle és mi nem lesz soha. Alapvetően szerintem, a magyarságunkkal van a baj. A magyar szűklátókörűségünkkel, nem vagyunk nyitottak, egy picit lusták is vagyunk szerintem, ugyanakkor mindemellett zseniális ez a nép, de az előbb felsorolt dolgok szükségesek a gördeszkázáshoz. Hiányzik a szorgalom. Lásd Giczi Dávid, Karkossiák Zsolt. Az elmúlt 20 évben messze ők ketten voltak a szupertehetségeink és mind a ketten elbaszták. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy Zsolti is. Már 22 éves, le se fogják köpni Európában. Van még egy Katz Dávidunk, aki folyamatosan elmegy. Davet a hite miatt akár őrültnek is lehetne nézni, még ennyi idősen is ezt csinálja, és azt gondolja, hogy belőle még lehet profi gördeszkás. Viszont lehetőségeket nem megragadni, csupán félelemből, meg a már említett szűklátókörűségből, az számomra elfogadhatatlan.

Pontosan milyen lehetőségekre gondolsz?

A Zsolti és a Dávid lehetőségeire gondoltam, mert nekik megvoltak. Érdekes, hogy közben meg vannak olyan srácok, akik tehetségesek, bevállalósak és van hozzá agyuk, csak ők szerintem rájönnek arra, egy idő után, hogy nem csak innen kevés az esély, hanem amúgy is. Például a HC Levi, szerintem az ő második Vírusos része eszméletlen. abban le vannak csúszkálva korlátok és nem nyolcas lépcsőket flippelget. Ott van Szabó Gábor, neki is ugyanebben a videóban mi az a switch 270 lip!? Olyan trükköket csináltak zsigerből, amiket mások soha. És akkor Sándor Balázsról nem is beszéltünk, neki az európai Almost csapatban lenne a helye.

De akkor miért nincs ott?

Valószínűleg, legalábbis én így gondolom, ő is rájött arra, hogy ebből nem fog megélni, nem fog bekerülni csapatokba, részben a közeg, részben a saját korlátaik és részben a saját szponzoraik miatt, akik azt a lépést nem tették meg soha, hogy kivigyék külföldre.

És mi van az önmenedzseléssel? Ott van az Aaron Homoki, igaz hogy amerikai és más viszonyok közt deszkázik, de mégis maga Tony Hawk hívta fel őt miután megnézte a sponsor me videóját!

Azért gondolom, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet, mert amikor Darky kiküldte a Sinka sponsor me-jét a Titushoz, akkor ők azt mondták, hogy kurva jó vagy, adunk három deszkát, de mi soha nem fogunk támogatni, mert mi nem vagyunk jelen Magyarországon. Most talán Akira küldött ki magáról valami videót, de nem tudom kinek, nem akarok hülyeséget mondani, talán a Magentának, ami egy nagyon nyitott cég, de ők is ugyanazt mondták, mint a Titus. Ebből a szempontból pedig a forgalmazók a hülyék, mert egy Baker soha nem fogja azt mondani egy nyolcas lépcső switch bigspinre, hogy gyere velünk király vagy. Ezt máshogy kellene megközelíteni, én európai cégeket forgalmaznék, mert azokhoz egyszerűbb bekerülni. Szinte távolságok sincsenek, Párizsba, Londonba, Barcelonába repülővel könnyedén és már egész olcsón el lehet jutni. Ez egy sokkal könnyebb útja lenne a csapatokba való bejutásnak.

És a magyar cégek? Mi a véleményed róluk?

Ez nagyon érdekes téma, mert amikor a 7Rétegbe keressük a szponzorokat, akkor van olyan szponzor, aki arra hivatkozva nem hirdet, hogy őt kicsinálja az XY magyar cég. Az is hozzá tartozik ehhez, hogy mindig is voltak és lesznek is magyar cégek, de idáig mindegyik becsődölt. A Balkán, a Mana, és az Eclpise is, pedig a Mana például ugyanolyan lapokra nyomott, mint a Jart. Ráadásul a Mana és a Balkán még ki is nézett valahogy, mert az Eclipseszel voltak esztétikai problémáim, ugyanúgy ahogyan a Simicz Áronék és a Matrások cuccaival is, egyszerűen nem szépek. Ez az alapvető problémám, ha már csinálunk valamit, akkor legyen már szép. Legyen kigondolva, mert jó dolog ez a magyar cégesdi, de azt gondolom, hogy aki gördeszkát árul Magyarországon, az nagyon jól tudja, hogy ebből családi ház nem lesz.

Melyik magyar cég a kedvenced, melyikkel kapcsolatban örülnél, ha hosszútávon működne?

Én annak örülnék a legjobban, hogy ha nagyon olcsón lehetne mindig gördeszkát venni. Lehet, hogy ezért most minden forgalmazó nagyon fog utálni, de ha megnyerném a lottót, nyitnék egy olyan skateshopot, amiben beszerzési áron lehetne deszkákat kapni. Mindenki jusson hozzá, ne 18-19 ezer forintért, hanem nagyjából a feléért. Ez lenne jó, meg persze ahogy már mondtam, nézzen is ki valahogy. Akárhányszor találkozunk az Áronékkal, nekik is mindig elmondom, hogy csináljanak már valamit, csináljanak normális pólókat, mert jó a wunderbaum, vicces meg minden, csak egy idő után már nem. A másik fele, hogy nagyon jó magyar grafikusok vannak, elég csak a 7Réteget kinyitni, és kapásból találok benne három olyan embert, akikkel simán rajzoltatnék mintákat, mégsem látni a munkájukat egyik magyar márkánál sem.

Márkát pedig nem választanék, mert csak érzelmi alapon tudnék, ami kicsit elhomályosítaná a dolgokat és nem lennék eléggé objektív. Ha mégis kell, akkor azokat a cégeket mondanám, akik mögött álló embereket szeretek, mert a Levente és az Áron az első öt ember közt lenne, akinek az utolsó ingemet is odaadnám.

És ha deszkások közül kellene választani, akkor ki lenne az, aki szerinted megközelíthetné a Zsoltot?

Itt megint csak az érzelmek befolyásolnak, olyan embereket tudnék csak mondani, akiket szeretnék, hogy sikeresek legyenek. Turcsik kurva jó, bevállalós, odarakja magát, nem szarozik, de nagyon félek attól, hogy Viktor nem fog tudni önmagán átlépni. Ő az a deszkás, akinek a legtöbbet próbáltam segíteni, de félek, hogy nem fogja legyőzni a saját korlátait.

Azért nagyon nehéz választani, mert vannak tehetségesek, kevésbé tehetségesek, vannak akiknek megvan mindene, vannak akiknek kevésbé, valamint vannak olyanok akik jól csinálják annak ellenére, hogy nem annyira tehetségesek és vannak akik nagyon szarul csinálják annak ellenére, hogy mindenük megvan. Két összehasonlítás, ott van a Bachman Márk, aki szponzorhalmozó, fizetnek neki, viszik mindenhova, mégsem tud felmutatni egyetlen nemzetközi eredményt sem, pedig az ő szponzorai nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy eredmény centrikusak. Ott van a Macsu Feri, aki lehet, hogy nem annyira jó - bár ezzel azért lehetne vitatkozni erősen - de neki van annyi esze, hogy nem Rómába megy világbajnokságra, hanem fogja magát és elmegy Grazba és második lesz, vagy ott van a Fehér Attila, akivel elmentünk Splitbe és a horvát, Fame Boardshopos csávó meg odajön hozzám és megkérdezi, hogy "He is Attila from Hungary, right?" De ha elmész, Rómába nem fogják neked ezt mondani, hiába van rajtad Red Bull sapka, míg az Attila összedeszkázott magának egy olyan videót, amit ezek szerint külföldön is megnéztek. Egy olyan jelenség, akit Horvátországban is felismernek. Turcsik, Fehér Attila, Macsu, Samu, nekik minden lehetőséget megadnék, mert ők olyan srácok, akik nagyon akarnak.

De akkor mi van a Zsolttal és Davevel, ők hol rontották el, mi a baj velük?

Szerintem a Zsolt nem elég faszagyerek. Lehet, hogy itt kiskakas a szemétdombon, de amikor be kell menni a többi kakas közé, akkor már lekonyul a taraja. Szerintem Zsoltinak két évvel ezelőtt Prágában be kellett volna jutni a döntőbe, de sajnos lepontozták és valamelyik Decenzo jutott be helyette, azért mert őt Decenzonak hívják. Zsoltinak szerintem ott lett volna a nagy lehetősége. De az is nagy lehetőség volt, amikor Zsoltot hívták külföldre deszkázni, mint ahogy régen a Davet is, aki élt is a lehetőséggel, csak a Zsolt gyáva volt, vagy nem tudom, nincs ott fejben egyszerűen. A Dave pedig szerintem ott rontja el, hogy ő nem elég őszinte azokkal az emberekkel, akikkel éppen van és emiatt mindig lépnie kell másfelé. Valószínűleg a Dave egész karrierjére rányomja a bélyegét az, hogy sehol sem tudott megmaradni, sem Barcelonában, sem Koppenhágában, sem pedig az USA-ban és nyílván nem a helyekkel volt sosem a gond, hanem az ő személyiségével.

Sokmindent csinálsz, ami a deszkázáshoz kapcsolódik, érezted-e már azt, hogy kiábrándultál a magyar gördeszkázásból?

Ez az egész egy folyamatos kiábrándulás. Például én a legjobban azt utálom, hogy ha az időmmel játszanak. Lehet bárki bármilyen szponzorált, de ha nincs ott a megbeszélt időpontban, ami nem csak az én érdekem, akkor azt nagyon utálom. Pont tavaly játszotta el egyszer ezt a Márk, ki is volt kapcsolva. Ez felhúzott, fel is hívtam a szponzorát is, hogy mit képzel magáról. Ez a legbosszantóbb dolog, de általában én olyan vagyok, hogy a dühöt és az elkeseredettséget pozitív energiákká alakítom, és ebből nyerek motivációt. Persze többször volt már olyan hogy ott akartam hagyni az Offlinet is. 2002 óta csinálom, de azóta már háromszor vagy négyszer mondtam meg a Sárvári Zolinak, hogy ha azon múlik az újság jövője, akkor felajánlom a lemondásomat. Van egy olyan sztori, hogy amikor 2005-ban a Kristóf bejutott a Mystic európai döntőjébe, de a Töky miatt lekésték, ezért kiesett, én azt megírtam az újságba, amiből botrány lett. Ez a magyar sportújságírás rákfenéje, a BBC-n el lehet olvasni, meg lehet nézni, leírnak olyanokat, mint például: Sam Allardyce óriásit hibázott, amikor lehozta Kevin Daviest a pályáról és beküldte helyette a mit tudom én kicsodát, akárkit. Magyarországon nem lehet ilyet leírni, elhordanak mindennek, szinte vendettát kiáltanak.

De akkor mégis min kellene változtatni?

Akkor most vissza is kanyarodhatunk arra a kérdésre, hogy hova tart a magyar gördeszkázás. Én azt mondom, hogy mindenki legyen Pécs. Ott van a skateparkjuk, ami nem is rossz, van rajta minden, ami kell, lehet rajta bőven fejlődni, de emellett az ottani srácok elmennek betonozni és DIY skateparkot csinálni. Ennek kellene lennie az útnak. Nézze meg mindenki a pécsiek blogját, le van írva minden. Nagyjából ezer forintból jön ki egy ív, ehhez annyit kell csinálni, hogy három napot nem deszkázol; egy napig építed, két napig szárad, aztán tíz évig lehet rajta nyomatni. Ez nagyon fontos lenne, egy ilyen rohadt csóró országban, ahol le vagyunk szarva annyira, amennyire le vagyunk szarva ez az út, mert egyszerűen nincs más, de ez kurva jó, és ki van jelölve. Netről le lehet tölteni a terveket, Pontus Alvnak lehet írni, bárkinek bármit elmagyaráz. Betonozni kell! És ha lebontják akkor újra betonozni kell, ha azt is, akkor megint. Egyértelműen nekünk ez az út van kijelölve, csak hát egy kicsit koszos, meg kicserepesedik az ember keze tőle. Valószínűleg ez a magyar deszkázás nagy problémája, csak a sültgalambot várjuk.

De mégis van egy Szlovákia, akiknek van egy Molecük a Zero és a Volcom csapatban, ők még sem ezt az utat követték, akkor ők miért vannak jóval előttünk?

Nem tudom, de szerintem nekünk ezzel nem is kellene foglalkoznunk, úgy ahogy azzal sem, hogy lesz-e egy Madarsunk. Sokkal inkább azzal, hogy akarjanak ide jönni a külföldiek, mert nagyon jó DIY spotjaink vannak, hogy akarjon jönni egy Pontus Alv hogy építsen valamit nekünk. Ezt már majdnem mondtam a 7Réteg bemutatón is, hogy abban ne reménykedjen senki - most jelen pillanatban - hogy a 7Rétegen kívül Arto Saarival, vagy Philip Schusterrel egy kiadványban fog szerepelni, mert ez nem így van. Tessék belenézni a tükörbe és mindenki mondja meg magának, hogy kurvára nincs esély, a már említett hiányosságok miatt és nem a skateparkok miatt, mert a már annyiszor emlegetett Madarsnak sem volt pályája. Nem vagyunk nyitottak, nem beszélünk nyelveket, nem vagyunk szorgalmasak, nem akarunk semmit. Tisztelet a kivételnek. Az hogy megakarjuk csinálni mondjuk a nosegrindot az kevés, mert azt rajtunk kívül nagyon sokan akarják egyszerre, itt kitörni akarás kell, de amíg ez nincs meg, addig örüljünk annak, ha véletlenül idetéved az Analog/Gravis csapat. A fejlődés lényege meg nem az, hogy egy vagy néhány kiugró deszkásunk legyen, hanem hogy egy közösség kovácsolódjon és az fejlődjön.

Ha már felhoztad, akkor térjünk át a 7Rétegre. Honnan jött az ötlet?

Nagyon egyszerű és földhöz ragadt az egész. E357 Mikivel csináljuk ugye az Offline-t, amiben fekete-fehér képek nem nagyon szoktak lenni, ami szerintem a gördeszkázásnak egy nagyon jó kifejező eszköze, ehhez jött az, hogy csomó ötletünket kidobálta a régi főszerkesztő. Az első 7Réteg első 15-20 oldala volt az egész magja, a meg nem valósult ötletek. Aztán jártuk az országot nagyon sok deszkást megismertünk és kiderült hála az Istennek, hogy nagyon sokan írnak, rajzolnak, gondolkodnak, alkotnak és így megpróbáltunk az ötleteink mögé embereket gyűjteni.

A negyedik 7Réteg melyik alkotásának örültél a legjobban?

Arto, ez egyértelmű. Stefan Marxot imádom. Ez már megint csak érzelmi alapú felsorolás, de ott van még Javier Mendizabal is, de igazából mindegyiknek örültem.

Melyik kiadás sikerült szerinted a legjobban?

Természetesen a negyedik. Ez könyvkötészetileg is egy unikum, két féle papír, kemény borító, félvászon kötés és még ki is van stancolva, ilyen szinte sehol sincs a világon. És rendelik mindenhonnan, Svédorszországba, Németországba, Angliába küldtem könyveket a minap, sőt Costa Ricába is!

Tudsz a 7Rétegen kívül másik skatebookról, létezik ilyen akár a környező országokban?

Nem, ilyen abszolút nincs sehol. Azon is gondolkodtunk, hogy fordítunk egyet, bennehagyjuk a legjobb magyarokat, mondjuk hármat, aztán melléjük a világ minden tájáról összeszednénk még harminc alkotót, akik minden bizonnyal adnának ehhez 4-6 oldalas anyagot. Bemutatnánk Magyarországnak, kivinnénk a premier bulit Londonba, vagy Párizsba ott megjelentetnénk, mondjuk ötezer példányban. Csinálnánk neki weboldalt, webshopot, keresnénk kiadót, aztán eladnánk az egészet a fenébe, de hát ezek nem mi vagyunk.

Miért?

Az a nagyon furcsa ebben az egész 7Réteges dologban, ami igazából a mi hibánk, hogy én már onnantól kezdve nem foglalkoznék vele, miután elhoztam a nyomdából. Feladnám postán mindenkinek a részét, annyit még megtennék. Folyamatosan kapom az emailes visszajelzést, ami egészen hihetetlen érzés, de az üzleti része az nagyon problémás, számla, szállító, teríteni kell, viszonteladókat keresni, ez annyira nem a mi világunk.

Mik a visszajelzések?

Például a Monster Skateboard Magazine vezető fotós szerkesztője, Eric Mirbach, aki szerepelt a harmadik kiadásban, annyit írt nekem, hogy "Dang!" és teljesen ki volt attól, hogy nem lehetett benne a negyedik számban, ez azért mindent elárul. Egyébként azért nem szóltam neki, mert mindig új arcokat keresünk. A Flo Schneider felajánlotta, hogy küldjek neki bármennyit, ő segít teríteni Németországban. Arto-ra egyszer ráírtam, mert csak previewkat kaptam tőle, hogy küldje a nagy képeket mert lapzárta van. Erre ő visszaírta, hogy rögtön küldi őket és nehogy azt higgyem hogy nem akar a könyvben szerepelni, teljesen olyan volt, mint egy kisgyerek, természetesen pozitív értelemben. Ezek leírhatatlan élmények.

A magyar gördeszkás közeg hogy fogadta a könyvet?

Vegyesen. Azt látom, hogy nagyjából 100-150 ember, aki ott van a versenyeken, a Pikniken, a premiereken, az lelkes, megveszi és szereti. De emellett egy kicsit kiábrándítóak is, mert érződik itt is az érdektelenség, amikor kihoztuk az elsőt azt gondoltuk, hogy a fele rögtön el fog menni. Szóval valahol szar érzés ez, hogy ennyire nem érdekli az embereket, mondjuk Arto Saari. De ez igazából engem nem is érdekel, csináljuk tovább és ötös szám mindenképp lesz.

Ugorjunk, mi a helyzet most a Deszkás Piknikkel?

Egy nagy lesz Budapesten az biztos, de nagyon kéne menni Debrecenbe is. Nem tudom mi lesz, fejlődni kellene. Valami jó külföldi vendéget szeretnénk, de szerintem azzal, hogy Flo itt volt idén nyáron, egy elég nagy folyót léptünk át, pláne úgy, hogy olyan embert hívtunk ide, akinek számít a véleménye német nyelvterületen. Tehát van egy nagyon jó emberünk Nyugaton, de azzal hogy elhoztuk az ír srác filmjét a 7Réteg premierre szereztünk még egyet. Egyébként az lenne a legjobb, ha eljönne a Pontus, megmondanám neki, hogy itt van 25 zsák cement, építenénk vele valamit, ahol aztán megtartanánk a pikniket.

Szerinted ez megvalósítható?

Simán! Meg kell, hogy valósuljon!

Vissza egy picit hozzád, mint gördeszkás újságírónak, van kedvenc külföldi kiadványod?

A Kingpint azt nagyon szeretem, meg a franciáknál van a Sugar nevezető újság, az nagyon meg van csinálva. Én esztétikai szempontok alapján nézem őket, szerintem ez a kettő a csúcs. A finneknél van a Numero, ami szintén gyönyörű, de nyílván ahhoz ritkábban jutok hozzá. Nekem a Transworld és a Thrasher már kicsit sok, túlságosan csilivili. Sokkal jobban szeretem a letisztult, egy kicsit fakó, matt újságokat.

Mi a legjobb Offlineos emléked, kedvenc cikk, interjú, trip?

Az utazások azok általában elég jól sikerülnek. Még 2004-ben volt a Miskolc-Debrecen turné, az zseniális volt, nagyon jól éreztem magam, akkor ismerkedtünk meg a Debreceniekkel, akik nagyon más világ, igazi real csávók. Szombathely is nagyon jó volt. Külföldön meg, amikor a Zsombi, Lóri, Santos, Miki meg én voltunk Prágában, na hát az gyalázatos volt, teljes agyhalál, persze jó értelemben, szürkeállomány terápia. Az is jó volt amikor Azuckival vittük a „gyerekeket tavaly”, meg hát az idei Split-turné is jól sikerült, régóta nem voltam ilyen szemét gyökér gördeszkás turnén, persze ezt is pozitív értelemben mondom.

Interjúk közül Madars mindenképp, az ugye pont a mostani szám, ilyen srác, mint ő nem nagyon van még egy. Egyébként azt nem csak én csináltam, Zsombi és a Makács Peti is küldött neki kérdéseket. Ami még érdekes volt még az a portfoliós cikksorozat: Alexis Zavialoff, Nils Svensson stb… azok nagyon jók voltak, kicsit mások, nem skate rat-ek, rokon lelkekre leltem bennük és nem utolsó sorban nagyon értelmesek voltak. Nem úgy, mint David Gonzalez, akinek az írásában még én is észrevettem a hibákat, pedig nagyon sok hiányosságom van nekem is, viszont a man, meg dude jelzőket csak úgy dobálta.

Mi motivál abban, hogy kitarts a gördeszkázás mellett?

Ezt nehéz megfogalmazni, nagyon hiábavaló az egész, de éppen ez vonz benne. Tehát, ha betonparkok tömkelege csillogna-villogna, és lenne itt két újság, meg lenne két Madarsunk, meg három Mikink, aki menne és fotózna, akkor lehet, hogy szarnék az egészbe. Ez a magyar gördeszkázás egy szerencsétlen, korcs, kicsit büdös, kicsit rokkant, kicsit agyatlan dolog. Így azt gondolom, ez olyan egy picit, mint ha lenne egy fogyatékkal élő testvéred, akinek nem engednéd el a kezét és mindig ugyanúgy elvinnéd az állatkertbe türelemmel, de sokszor üvöltve, bosszúsággal. Talán én is ezt gondolom, ez tartja bennem a lelket, illetve most jöttem rá nem olyan régen, hogy én nagyon nem bírom a boldogtalanságot és most nem magamra gondolok, hanem hiába vágott arcon egy csomószor a magyar gördeszkázás, mégis jót akarok az egésznek. Az a hála motivál, amit egy olyan ágról szakadt sráctól kapok, akinek végre sikerül szereznem egy cipőt a lábára.

Úgy zárnék, ahogyan mostanában te is szoktál: kérlek, oszd meg velünk azt a három dolgot, amit egy lakatlan szigetre vinnél?

Horgászbot alap, a mostani énem vinne egy rakat magot, hogy legyen mit vetni és vinnék egy nagyon erős szekercét, hogy ha el akarok jönni, akkor tudjak hajót csinálni. Érdekes, de ezt soha senki sem mondja, senki sem gondol arra, hogy akár el is lehet jönni arról a lakatlan szigetről…