Cikkek
SAMSUNG EXTRÉM SPORTNAP Budapest
A rendezvényen számos induló jelent meg a gördeszkások köréből, nyolc szponzorált és huszonhat amatőr versenyző mérkőzött meg jam rendszerben, egyenként öt perces menetekben. Jamrik Andris és Lakatos „Legendás” József - a triálos fiúk - három menetben bemutatóztak.
A nézőszám délelőtt a streetball, míg kora délutántól az extrémpark területén volt nagyobb, köszönhetően a két rendezvény ellentétes felépítésének illetve látogatóik eltérő szokásának.
A hangosítással kapcsolatos kezdeti problémák délre többé- kevésbé tisztázódtak, a konklúzió számomra az, hogy többet nem engedek a saját, jól bevált hangosítónk cipelésén.
A gördeszka pálya területét a burkolat egyenetlenségei miatt a hídhoz közelebbi területre építettük, mely nagyon jó választásnak bizonyult, a nagyszínpad mögötti terült építkezési miatt a másik rész többször kapott porfelhőt, illetve a két rendezvény közötti áthallást is minimalizáltuk a távolsággal.
A vendéglátóinktól (Adidas-Samsung Streetball) kapott széksorok óriási segítséget jelentettek, a kordon megfelelően és dekoratívan lezárta a területet. A kihelyezett napernyők jól szolgáltak.
A hídról egész nap népes nézősereg tekintett le ránk és sokan lejöttek csak „körülnézni” a két, egymáshoz közeli szubkultúra világában.
A streetball a sportok egyik underground faja, mint a gördeszkázás, így tökéletesen passzolt volna hozzá néhány zenei fellépő. A technika adott volt, a színpad is. Talán majd jövőre…
GÖRDESZKA
AMATŐR:
- 1. Kaposi Dávid
- 2. Mohácsi János
- 3. Trenz Zsombor
SZPONZORÁLT
- 1. KARKOSSIÁK ZSOLT (ZONE TEAM)
- 2. TAKÁCS HC LEVENTE
- 3. HAVAS ÁDÁM (GOKER-RECORD-PLAN B)
Jassek Balázs
Budapest, 2006.09.17.







